Az energiaellátási szerződések gyakran hosszúak és összetettek. Független szakértőkből álló csapatunkkal támogatni tudjuk a szerződéskötést, az ezzel kapcsolatos ügyintézést, a felmerült vitás kérdések rendezését. Munkánk során rámutatunk a fontosabb érvekre és összefüggésekre, amelyek iránymutatást nyújtanak a termék, illetve a létesítmény megfelelő piaci bevezetéséhez.

Ön a megújuló energia beruházások szakértője, de nincs ideje foglalkozni az energia menedzsment keretfeltételeivel, a kereskedési/értékesítési lehetőségekkel és a mindezek során felmerülő kockázatokkal? Úgy gondolja, hogy a megújuló forrásból előállított villamosenergia piaci értéke nem kellő pontossággal került számbavételre? Esetleg problémák merülhetnek fel az erőmű jövedelmezőségének biztosításában az elkövetkezendő években?

Mindannyian tudjuk, hogy az ún. “feed-in tarifák” által nyújtott támogatások korszaka a végéhez közeledik (még akkor is, ha esetenként piaci prémium alapú támogatási rendszer időszakosan bevezetésre is kerül, mint például Németországban). Ennek következtében a megújuló forrásból előállított villamosenergia termelők az energiapiac aktív szereplőivé válnak. Az ehhez a termelési tevékenységhez köthető lehetőségek és kockázatok a megújuló forrás típusa szerint változhatnak, és az optimális értékesítési stratégia is forrásonként eltérő. Tény továbbá, hogy a változó intenzitású széllel történő termelés, az esetlegesen ingadozó fotovoltaikus villamosenergia előállítás, úgymint a biomasszával fűtött erőmű termelésének a meghatározása a gőzkibocsátás függvényében is kihívásokkal teli. Ennek ellenére mindannyian tudjuk, nem szerencsés az, ha az erőművi beruházás jövedelmezőségét – a megfelelő energiamenedzsment hiányában – túlzottan a technológiához köthető specifikumok uralják és az nem tudatosan kontrollált illetve kockázati megközelítésre alapozott. Ám az eddigi felvetések és megállapítások akár egy lényeges kérdésként is összegezhetők: meg tudjuk mondani mekkora lesz az értékesítésből származó bevétel az év során akkor is, ha támogatás nincsen előre meghatározva?

Úgy gondoljuk szakértőként az a feladatunk, hogy tisztában legyünk a megújuló forrásból előállított villamosenergia értékesítési lehetőségeivel és mindent tudjunk az egyes termelési típusok, úgymint szél, PV és egyebek jellemzőiről a legutolsó részletig. Bízunk benne, hogy Önt is segíteni tudjuk a hosszú távú értékesítési stratégia kialakításában a tervezéstől a napi menetrendezésig. Amennyiben Önnek arra van szüksége, hogy a megújuló forrásból előállított villamosenergia piaci értékesítése a megfelelő (nagy)kereskedelmi alapokra kerüljön – akkor mi vagyunk az Ön partnere ebben. Az Ön kapcsolattartója ebben az ügyben Stefan Kastner vagy Manuel Giselbrecht Urak Kérjük forduljon hozzájuk bizalommal,mindenféle kötelezettség nélkül.

Az alábbiakban pedig néhány példa a tevékenységeinkből:
- Stratégia felállítása a piaci bevezetésre/értékesítésre,
- Kockázati tényezők feltárására épített portfólió-menedzsment,
- A különböző piaci lehetőségek, esélyek és kockázatok feltérképezése,
- Tenderfelhívások elkészítése és a tendereztetési folyamat támogatása,
- Ajánlatok kiértékelése.

Intraday Intraday
Villamos energia termelők Villamos energia termelők
Ipari nagyfogyasztók Ipari nagyfogyasztók
Megújulók Megújulók
Optimalizálás Optimalizálás
Értékelés Értékelés
Referenciák Referenciák
Piacok Piacok
Az Inercomp Az Inercomp
Az Inercomp Csapata Az Inercomp Csapata
Kapcsolat Kapcsolat
Konverter Konverter
Piaci árak – elemzés Piaci árak – elemzés
Kutatás Kutatás
Energia hatékonyság Energia hatékonyság
Karrier Karrier